2023. április 25., kedd

Feljelentettem a Nagykárolyban pofátlankodó mócokat - bizonyára nem volt bejelentve az ellentüntetésük



Balhét csapott a Calea Neamului Egyesület, az AUR és valami ortodox csoport meghívására több tucat román nacionalista Nagykárolyban, a Kölcsey Ferenc mellszobor avatásán, amelyen a díszvendég Novák Katalin magyar köztársasági elnökasszony volt. 

A szélsőségesek rájuk jellemző pofátlansággal próbálták meg túlénekelni, túlkiabálni, túlpfújolni a méltóságteljes magyar szoboravatási ünnepséget.


 

Mivel azonban a román gyülekezési törvény, csakúgy, mint a magyar egyébként, tiltja az egy helyszínen, egy időben szervezett rendezvényeket, egyértelműnek tűnik, hogy a Nagykároly központjában április 12-én szervezett Kölcsey Ferenc mellszoboravatási ünnepség és a sovén románok gyűlölködő ordibálása közül valamelyik nem rendelkezett a román gyülekezési tv. által megkövetelt, a helyi polgármester által láttamozott előzetes bejelentéssel, sem ennek a bejelentésnek az illetékes csendőrségen való iktatásával.

Éppen ezért szabálysértési feljelentést küldtem a Szatmár (Vár)megyei Rendőrkapitányságra, amelyben kérem, hogy nyomozás keretében állapítsák meg, melyik rendezvény rendelkezett a helyi polgármester által láttamozott előzetes bejelentéssel, és melyik nem. Amelyik rendezvény nem rendelkezett ilyennel, kérem a hatóságot, hogy annak szervezőit szabálysértési bírságban részesítsék. 



Kapcsolódó:

FRISSÍTVE – Román szélsőségesek zavarták meg Novák Katalin beszédét a nagykárolyi Kölcsey-szobor avatásán- a Maszol.ro portálról (maszol.ro)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése