2020. október 7., szerda

Még négy iskolát figyelmeztettünk az iskolai kötelező maszkhordatás gyerekbántalmazásként való értelmezésére

Kérvényt küldtem a debreceni Brassai Sámuel Műszaki Technikum, a kisvárdai Rákóczi Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskola, a záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint a debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetőségéhez az iskolakezdéssel esedékessé vált iskolai újvilágrend-maszkhasználat kötelezősége ügyében. 


Kérvényemben pontosítottam, hogy Magyarországon csakis az Egészségügyi Világszervezet által hirdetett világjárvány alapján, és nem az ország egészségügyi mutatói alapján lett előbb veszélyhelyzet, majd egészségügyi válsághelyzet kihirdetve.

A kérvény lényegét tekintve felhívtam a figyelmet, hogy amennyiben az NWO szájmaszkot orvosi eszköznek tekintjük, úgy annak kötelezővé tétele mások számára egészségügyi megoldásként, szakképesítés nélkül, kimeríti a kuruzslás büntetőjogi tényállását, írásbeli beleegyezés nélkül pedig az egészségügyi önrendelkezési jog megsértése büntetőjogi tényállását, valamint a tiltott emberkísérlet büntetőjogi tényállását. 

Ugyanakkor arra is reflektáltam, hogy az ügyészség az orrot és szájat eltakaró maszkot ruhadarabnak határozza meg. Ebben az értelemben leszögeztem, hogy öltözködési norma bevezetése az iskolában, olyan ruhadarab viselésének kötelező előírása az iskolákban, amely emberi méltóságukban sérti a tanulókat, az arcuk eltakarására kötelezni őket nem egyeztethető össze a magyar alaptörvény szabad véleménnyilvánítási jogot, gondolati, vallási szabadságot és emberi méltósághoz való jogot garantáló cikkeivel. Gyerekek esetében akár gyerekbántalmazásként is értelmezhető. 

Kértem, hogy az iskolakezdés után a kormány által használt formulát alkalmazza az iskola is az újvilágrend arcmaszkok tekintetében, azaz javasolják a használatot azoknak, akik a maszk használatától látják biztosítani egészségük védelmét, és ne tegyék kötelezővé azok használatát semmilyen területen minden tanuló számára.












Kapcsolódó:

2 megjegyzés: