2021. október 25., hétfő

Szabó Tamás József a Posta Imre féle ügyről az Újvilágrend elleni tüntetésen

                                 

Szabó Tamás József is felszólalt azon az Újvilágrend elleni és az ausztrál ellenállás melletti tüntetésen, amelyet október 23-án, a szovjetellenes magyar forradalom kirobbanásának évfordulóján szerveztek a Szent Korona Igazsága és Stop Covid Kényszer Vakcinázás telegram és Facebook csoportok Budapesten a volt ausztrál nagykövetség épülete elé.  

Szabó Tamás József az oltásellenes magyar közösséget sokkoló esetről, a radikális véleményeikről ismert ún. PI körösök, Posta Imre és társa esetéről beszélt. Mint ismeretes, Posta Imre és egyik társa, Kovács Áron Dezső előzetes börtönbe került, miután Kulcson egy összejövetelt tartottak, amit élőben közvetítettek az interneten, és amelyen olyan eszméket terjesztettek, amelyek a magyar bűnüldöző szervek szerint gyilkosságra való felbújtásként értelmezhetőek voltak, ennek alapján őket elő is állították, előzetesbe is helyezték, és ellenük büntetőeljárás is indult.


Kapcsolódó:

Újvilágrend elleni tüntetés az ausztrál nagykövetség előtt - '56-ban ilyenkor törtük ki a szocializmus nyakát, hátha most az újvilágrendnek adunk egy sallert (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Bukovinszki Gergő is bekapcsolódott online az ausztrál nagykövetség előtti október 23-i újvilágrend elleni tüntetésbe (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2 megjegyzés:

  1. Posta Imre a Magyar Nép vezetője ! Munkába menet kirángatták az autójából, szadista módon leteoerték, házkutatás tartottak a lakásában és börtönbe zárták. Posta Imre a magyar nép elé tárta, hogy az Orbán rezsim titokban betelepíti az országba, illegitim módon, minden felhatalmazás nélkül pusztítja a magyarokat. Ezét a magyaroknak nem csak kötelességük, de joguk van fellépni minden eszközzel a maffia rendszer ellen !

    VálaszTörlés
  2. Ha így van ahogy írjátok, jogos az ellenállás. Mivel,minden népnek joga van az önvédelemhez.

    VálaszTörlés