2023. január 15., vasárnap

Áll a bál egy jópofa szívgyógyász miatt - élő adásban mondta be a BBC-n, hogy az apja két Pfizer miatt halt meg, a többlethalálozásokért a vax a felelős és mindet vissza kéne vonni


Dr. Aseem Malhotra angliai szívgyógyász volt az online vendége a BBC egyik műsorának, amelynek témája a szív és érrendszeri megbetegedések voltak. 

A szívgyógyász, némileg témát váltva az eredetileg a kövérségről, egészségtelen táplálkozásról és ennek egészségügyi kockázatairól, valamint a sztatinokról, koleszterincsökkentőkről mint lehetséges gyógymódról szóló műsorban, azt fejtette ki, hogy az ún. pandémia óta mintegy 30000-es többlethalálozás jelent meg, és ennek zöme pontosan szív és érrendszeri eredetű.

A szívgyógyász szerint ennek a többlethalálozásnak a COVID mRNS oltások az okai, és emmiatt az orvos közölte, hogy ő felhívást is tett közzé ezeknek az injekcióknak a felfüggesztéséért, amíg megnyugtatóan ki nincs ez a lehetőség vizsgálva. 

A szívgyógyász kifejtette, hogy ugyan az is közrejátszhat, hogy a mentők nem érnek ki időben (egyes szakemberek azt próbálták sugallni, hogy a többlethalálozások oka a mentők késlekedése), mert az édesapja szívstopja esetében fél órát késett a mentő, azonban az édesapjának 2 Pfizer oltása is volt, és a szívgyógyász doktor elmondása szerint ez volt a valós oka a szívrohamnak és később az elhalálozásnak. 

A hüledező riporternő kérdésére, hogy az mRNS oltások és a szív és érrendszeri rizikója be lett-e bizonyítva tudományosan, dr. Aseem elmagyarázta, hogy a tudományban nincs olyan, hogy valami bizonyos, hanem valószínűségek vannak, statisztikai adatok alapján, és mostanra már rengeteg adat áll rendelkezésre, ami sajnos az mRNS injekciók és a szív és érrendszeri megbetegedések közötti összefüggést valószínűsíti. Dr. Aseem szerint már a Pfizer és Moderna vizsgálatai is 100-ból egy esetben mutattak ki szív és érrendszeri panaszt az oltásaik után. 

Dr. Aseem szerint mostanra a kovid megfázásos náthává szelídült, és itt az ideje felfüggeszteni ezeket az oltásokat egészen addig, amíg ki nincs vizsgálva ez a rizikó, mert mostanra már nagyobb az oltások által okozott kár, mint az általuk nyújtott előny. 

Az, hogy ez a műsor egy trollkodás volt, dr. Aseem twitter bejegyzéséből derül ki, ahonnan látszik, hogy eltervezte és ki is vitelezte ezt az akciót a zseniális szívgyógyász, pontosan azért, hogy a fősodratú médiában is megjelenjen ez az alternatív média toposz, miszerint az oltások az okozói a többlethalálozásoknak, amelyekkel a posztkovid érában minden ország küzd, Magyarországon például szinte 25.000 fős a 2021-es többlethalálozás az előző évhez képest, ez lakosságarányosan sokkal nagyobb, mint Anglia 30.000-es többlethalálozása.

Dr. Aseem videóját a műsorról több millióan tekintették meg a twitteren, nem beszélve a fősodratú BBC műsorának nézettségéről.

A videót biztonságból külön is feltöltöttem:



A műsor felkavarta az állóvizet, mindenki igyekszik elhatárolódni, a The Guardian brit lap címoldalon foglalkozik az interjúval, szerintük egyáltalán nem kellett volna teret adni ezeknek a "vírustagadó, oltásellenes" nézeteknek egy ilyen színvonalú médiaorgánumnál, mint a BBC. A The Guardian szerint dr. Aseem állításait tényellenőrzők már számtalanszor cáfolták (csak persze ezeknek a tényellenőrzőknek nem volt doktori diplomájuk, szerk. megj. )

Angliában ez már a második alkalom, hogy a fősodratúban témává válik az mRNS réminjekciók és a többlet elhalálozások közötti összefüggés, pár napja Andrew Bridgen Konzervatív Párti képviselő frakciótagságát függesztették fel, mert a holokauszthoz hasonlította egy twitter bejegyzésében a COVID 19 oltásokat. A képviselő azóta csak függetlenként vehet részt a parlamenti munkában.  

Kapcsolódó:

BBC criticised for letting cardiologist ‘hijack’ interview with false Covid jab claim (theguardian.com)

Felfüggesztették a képviselőt, aki a Soához hasonlította a vírus elleni oltást (mazsihisz.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése