2023. január 10., kedd

Ross Wightman, a kard hegye - Eddig 2,8 millió kanadai dollárt fizetett ki az állam az oltáskárosultaknak


Egy kanadai program, melynek célja, hogy az oltáskárosultakat kártérítse, eddig 2,8 millió kanadai dollárt fizetett ki mindössze 50 igénylő kérésére. 

A program 2020-as elindulása óta összesen 1299-en fordultak hozzájuk kártérítési igénnyel, ebből eddig 18-at utasítottak el, fellebbezési lehetőséggel, 50-et hagytak jóvá, a többi kiértékelési fázisban van. Egy kérést akkor fogadnak el, ha egy orvosi bizottság megállapítja, hogy egy Kanadában engedélyezett oltás (ebbe beletartoznak a COVID-19 elleni ún. "oltások" is) és a kérvényező "komoly és végleges egészségkárosodása" között összefüggést lát. 

Az első kérvényező, Ross Wightman Guillain Barré szindrómával került kórházba, ez egy ritka, de néha halálos idegrendszeri megbetegedés. A betegséget pár nappal az AstraZeneca COVID-19 elleni oltásának felvétele után diagnosztizálták nála. Ross, az első lévén, akinek kártérítési igényét jóváhagyták, magát a "kard hegyének" nevezte.

A program egész Kanadát lefedi, kivéve Quebec tartományt, ahol hasonló, de saját tartományi program működik. 

Kanadában összesen 96 millió adag COVID-19 oltást adtak be, az egészségügyi szakemberek a mai napig azt állítják, hogy a pozitív egészségügyi hatásaik még mindig messze felülmúlják az általuk esetleg okozott egészségügyi károkat. 

Ross Wightman a Facebookon is beszámol a sikeréről:


 


Kapcsolódó:

Vaccine Injury Support Program (vaccineinjurysupport.ca)

$2.8 million paid out so far by Vaccine Injury Support Program (cbc.ca) 

More than $2.7M paid to 50 claimants of serious injury connected to a vaccine in Canada (ctvnews.ca)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése