2023. március 27., hétfő

Stoltenberg lámpavason, szétszaggatott NATO zászlók - béketüntetésen tiltakoztak civilek a tervezett NATO bővítés ellen



A békéért és az önrendelkezési jogért emelték fel a szavukat civilek a Nemzetegyesítő Mozgalom által tegnapra, március 26-ára a Parlament elé és az Amerikai Nagykövetség elé szervezett demonstráción. A tüntetés apropóját az adta, hogy a mai napon szavaz az Országgyűlés a finnek NATO csatlakozásáról. Várhatóan meg fogják szavazni ezt a csatlakozást, ahogy a többi NATO tagállam már megtette, ezzel pedig óriási újabb közvetlen NATO-Oroszország földrajzi határ keletkezik, tovább növelve a világháborús feszültséget a két katonai tömb között. 

A Nemzetegyesítő Mozgalom béketüntetésén a mintegy 250 tüntetővel együtt számos felszólaló tiltakozott az újabb háborús fenyegetés ellen, és úgy általában a NATO esztelen világháborús provokációja ellen. A rendezvényen orosz zászlót is lehetett látni a jó néhány magyar zászló mellett, kiváltva ezzel több a háború valósága elől elmenekült, lógós ukrán haragját, és számos, a fővárosban tartózkodó orosz szimpátiáját is. 


Felszólalt Király B. Izabella, aki a Magyar Demokrata Fórum színeiben volt parlamenti képviselő, László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetője, Bene Gábor, a Nemzetegyesítő Mozgalom vezetője, Vesztergám Miklós tárogatóművész. Az akummulátorgyár-ellenes mozgalom részéről Madar Miklós szólalt fel, a debreceni gazda, akinek a földjét jóval áron alul sajátították ki, mert kellett az akkumulátorgyárhoz. Meghívott zenei előadóként Király tibor és Szepessy Richárd lépett fel. 

A béketüntetés résztvevői a Szabadság téren található Amerikai Nagykövetség elé is átvonultak, itt a Magyar Békekör elnöke, Simó Endre nyitotta a felszólalók listáját, de felszólalt a Lelkiismeret '88 egyesület elnöknője, Tölgyesiné Taraba Magdolna, jómagam, dr. Fórizs Eszter és Czetli Balázs, Hárosi Tibor, Bognár Tibor és Tarczy István is. 

A rendezvényen egy performansz keretében számos NATO zászló rituális szétszaggatására is sor került, ezzel is kifejezve elutasításunkat ezzel a katonai tömbbel és az általa képviselt globalista, sátáni újvilágrenddel szemben. 

 

Tölgyesiné Taraba Magdolna is, jómagam is a kárpátaljai magyarság ellen elkövetett jogtiprásokra hívtuk fel a figyelmet, én az ukrán nemzetiség törvénytelen elismerését is szóvá tettem, követelve az ukrán nemzetiség elismert nemzetiségi státuszának megszüntetését. 

 

A rendezvény főszervezője, Gurabi Ági mindkét helyszínen felszólalt, ismertette a Nemzetegyesítő Mozgalom erőfeszítéseit, ami az alispáni intézmény újrahonosodását célozza, valamint háborúellenes petíció aláírására buzdította a tüntetőket.

   

A felszólalók közül igazi szónoki bravúrt hajtott végre Cse Zoltán, az Úr angyala.

   

A rendezvényről részletes videóanyagot Faltusz Andrea, a nemzeti ellenállás operatőre szolgáltat saját youtube és bitchute csatornáján, a hangosítást Bognár Tibor és Czetli Balázs végezték. 

A rendezvényen egy Jens Stoltenberget, a NATO főtitkárát ábrázoló szalmabábu is jelen volt.  



Fotógaléria:

















Kapcsolódó:

Jóváhagyta az Országgyűlés Finnország NATO-csatlakozási kérelmét (index.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése