2023. március 28., kedd

Mozgalommá válik? Újabb székely kéri hivatalosan, kérvényben a kézdivásárhelyi Kratochvil szobor visszaállítását


Szász Áron marosvásárhelyi lakos is arról tájékoztatott, hogy közérdekű bejelentésben kereste meg Bokor Tibort, a kézdivásárhelyi polgármestert, hogy intézkedjen a szégyenszemre Dan Tanasa által (amúgy jogszerűen) eltávolíttatott Kratochvil Károly, a Székely Hadosztály egykori parancsnoka mellszobrának visszaállítása ügyében, ezúttal beszerezve a szükséges engedélyeket, amelyekből az építkezési engedélyt ugye maga a polgármester kell aláírja. 

Mint ismeretes, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom állíttatott egy Kratochvil Károly mellszobrot Kézdivásárhelyen, az egykori kaszárnya boltívében. A szobor sokáig zavartalanul állhatott ott, mígnem Dan Tanasa, a magyarellenes román blogger és influenszer fel nem fedezte, hogy a szobor nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel ahhoz, hogy közterületen legyen felállítva. 

Feljelentése nyomán a szobor eltávolításra került, és a kézdivásárhelyi polgármester azóta nem igazán sietett a szobor sorsát a magyar és székely közösség számára megnyugtató módon rendezni, azaz engedélyeztetési folyamat után, immár a törvényes engedélyek birtokában visszahelyezni azt egy méltó közterületre és nem eldugni valami magánterületen.

Nyomásgyakorlásként és a civil öntudat kinyilvánításaként így közérdekű bejelentés-maraton lett indítva, minden székely és magyar hazafit arra kérünk, küldjön be közérdekű bejelentést a nemes cél érdekében, a Kratochvil Károly mellszobor közterületre való törvényes visszahelyezéséért Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesternek.

Gyakorlati tanács: a bejelentéseknél különösen vigyázni kell arra, hogy a bejelentése iktatószámát is megkapja a beküldő, mert az iktatott bejelentés 30 napos határidő után számonkérhető, és akár fegyelmi eljárás is indítható a hatáidőt be nem tartó köztisztviselő, Bokor Tibor polgármester ellen. Ezért az e-mailben, amiben csatolmányként van elküldve a kinyomtatott, aláírt és beszkennelt kérelem, arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy az iktatószámot azonnal küldjék meg. 

Kapcsolódó:

Közérdekű bejelentésben kértem a kézdivásárhelyi Kratochvil Károly mellszobor visszaállítását (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése