2021. április 30., péntek

Karsai Dániel többször felszólalt, hogy a veszélyhelyzet kihirdetését Alkotmánybíróságon kell megtámadni, felkértem, lerázott

Dr. Karsai Dániel ügyvéd több alkalommal is elég vehemensen kifejezte álláspontját, hogy az ún. "veszélyhelyzet" kihirdetése teljesen alaptörvényellenes, és nyugodtan támadható az Alkotmáynbíróságon, egyszer az azonnali.hu internetes portál közölt le vele széleskörű interjút a témában, és most az Egyenes beszéd című televíziós műsorban is kifejtette a véleményét ezzel kapcsolatosan, konkrétan megjegyzi, hogy még senki nem támadta meg a veszélyhelyzetet alkotmánybíróságon, noha meg kellene.

Írásbeli, a hivatalos e-mail címére küldött felkérésemet viszont elutasította, elfoglaltságaira való hivatkozással.


A veszélyhelyzet alaptörvény-ellenességét  egyébként igazából már támadták meg az Alkotmánybíróságon, egy csoport, a Civilek a tisztánlátásért csoport, és magánszemélyek is. 

Kapcsolódó:


Terjed a Korona Igazsága telegram csoport panasza, amit az Alapvető Jogok Biztosának küldtek az oltási igazolások és a megkülönböztetés ellen - te is beadhatod


A panaszt Gurabi Ágnes nyújtotta be az Alapvető Jogok Biztosának internetes felületén, és több normalitáspárti internetes portál is leközölte teljes terjedelmében, valamint egy felszólítást, hogy mindenki, akit érint, beadhatja a panaszt. A felszólítás következtében akár 50 -150 személy is benyújthatta ugyanezt a panaszt (akár a névtelenséget választva is) az Alapvető Jogok Biztosánál a szerző szerint, és az akció tovább folytatódik.

Alább akkor a panasz teljes terjedelmében, és a civil aktivizmusra való felszólítás:

"Az alábbi levél egyénileg, bármelyik magyar állampolgár álltal beadható az Alapvető Jogok Biztosának. A http://www.ajbh.hu/forduljon-a-biztoshoz -oldalon választási lehetőség van, azonosítás nélkül ügyet benyújtani vagy ügyfélkapun keresztül. Kérünk mindenkit, hogy éljen a lehetőséggel!!

PANASZ  AZ OLTÁSI IGAZOLÁS ÉS ANNAK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ BÁRMILYEN MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ELLEN

CÍMZETTJE: Az Alapvető  Jogok Biztosa

INDOKLÁS :

  Az utóbbi napokban  több médiában, több helyen és módon is elhangzottak a felsoroltak részéről olyan kijelentések, melyek szerint az oltásokról kiadott igazolásokat fel fogják  használni az oltottak előnyösebb helyzetbehozására, számukra bizonyos engedmények megadására :

  • Az Iparkamara részéről ehhez kötnék a vendéglátóhelyek, turisztikai létesítmények igénybevételét
  • A Kormány elképzelése szerint az UEFA kupa vagy egyéb sportrendezvények látogathatóságát
  • A kormánytagok szerint az iskolák és egyéb intézmények nyitását az oltottság okán

Egyes munkaadók az igazolás meglétéhez kötnék, vagy kötik már most is a munkavállalás lehetőségét ,nyomást gyakorolva, mintegy kényszerítve a kísérleti vakcinák igénybevételére a dolgozókat

Az ilyen kijelentések és az általuk kialakított kényszerítő hatás egy jogállamban elfogadhatatlanok !

Ezért, állampolgári jogom és kötelességem okán  ezúton panaszt nyújtok be ,és kérem az AJB-t, hogy tegye meg a kellő intézkedéseket az egyenlő bánásmód elvét súlyosan sértő szabályozás bevezetése megakadályozása érdekében !  A bevezetés esetében az „oltatlanok” önrendelkezési joga, EMBERI méltósága is sérül, mert egészségi állapotuk, lelkiismereti szabadságuk alapján az ATV-ben mindenkit megillető alapjogaik lennének korlátozva ,szabad mozgásukban, cselekvésükben lennének korlátozva !

A POZITIV DISZKRIMINÁCIÓ EBBEN AZ ESETBEN TILOS, AZ OLTÁS BÁRMILYEN MÓDON VALÓ KÉNYSZERÍTÉSE SÉRTI AZ ÖNRENDELKEZÉSHEZ VALÓ JOGOT ! AZ ALAPVETŐ EMBERI JOGOK NYILATKOZATA SZERINT,AMIT MAGYARORSZÁG IS ELFOGADOTT ÉS ALÁÍRT, EZ A FAJTA MEGKÜLÖNBÖZTETÉS CSAK A HÁTRÁNYOS HELYZETBEN LEVŐK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉNEK SEGÍTÉSÉRE ALKALMAZHATÓ !

Az önrendelkezési jogot az Alkotmánybíróság az emberi méltóság, így az általános személyiségi jog tartalmi elemeként nevezte meg és a döntésre képes ember saját teste és sorsa feletti rendelkezési jogát széles körű védelemben részesíti.

Az Alkotmánybíróság már korai gyakorlatában az emberi méltósághoz való jogot (lásd Magyarország Alaptörvénye II. cikk), minden ember veleszületett jogaként, mint általános személyiségi jogot határozta meg. E szerint az emberi méltósághoz való jog, mint általános személyiségi jog olyan szubszidiárius jog, amely minden esetben felhívható az egyén autonómiájának védelmére, ha egyetlen más alapjogra sem lehetséges hivatkozni. A testület gyakorlata szerint az általános személyiségi jog egyes összetevőiként a személyiség szabad kibontakoztatásának jogát, az önrendelkezési jogot, az általános cselekvési szabadságot és a magánszférához való jogot nevezte meg. E szerint az önrendelkezési jogot az Alkotmánybíróság az emberi méltóság, így az általános személyiségi jog tartalmi elemeként definiálta és széles körű védelemben részesíti, mint a döntésre képes ember saját teste és sorsa feletti rendelkezési jogát. Az önrendelkezés joga tehát az emberi méltósághoz való jogból, mint anyajogból ered, amely abszolút jellegű, korlátozhatatlan és minden más jogot megelőző alapjog.

Az Alkotmánybíróság az általános személyiségi jog védelméből számos az önrendelkezési jog megnyilvánulási formáiként meghatározható egyéni jogot vezetett le, így különösen: a vérségi származás kiderítésének jogát, a névviseléshez való jogot, a felek perbeli önrendelkezésével kapcsolatos jogokat, a személyek saját testi integritásához fűződő jogát, az ellátás/kezelés visszautasításának jogát, de a testület gyakorlata alapján ide sorolható az ún. „titokszféra” védelme is. Mindezeken felül az önrendelkezés jogából vezette le az Alkotmánybíróság a házasságkötés szabadságához való jogot, melyet később kiterjesztett az élettársi kapcsolat létesítéséhez fűződő jogra is.

Kiemelést érdemel, hogy az Alkotmánybíróság szintén az önrendelkezési jogból vezette le és nevesítette az ún. egészségügyi önrendelkezési jogot, melyet tágabb kategóriaként határozott meg, mint az egészségügyi beavatkozások visszautasításához való jogot

AZ ÖNRENDELKEZÉS ESETEI :

  • a test és a szövetek feletti rendelkezés
  • a személyes adatok feletti rendelkezés
  • a magántulajdonnal történő rendelkezés
  • a lakóhely szabad megválasztása feletti rendelkezés
  • a munkahely szabad megválasztása feletti rendelkezés
  • a vélemény nyilvánítás szabadsága

EZÉRT SENKIT SEMMILYEN HÁTRÁNY NEM ÉRHET,HA NEM AKAR BEADATNI MAGÁNAK EGY KÍSÉRLETI STÁDIUMBAN LEVŐ,ÉPPEN EZÉRT CSAK IDEIGLENES ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ VAKCINÁT ,AMINEK HATÁSAIÉRT A GYÁRTÓK NEM VÁLLALNAK FELELŐSSÉGET !

A legfontosabb emberi jogi szervezet, az Európa Tanács 2021. január 27-én elfogadott egy határozatot (2361/2021) a kötelező oltás ellen.

Az oltatlan embereket nem szabad hátrányosan megkülönböztetni.

Január 27-től a kötelező oltás eleve jogellenes, és a munkahelyi diszkrimináció,  vagy a be nem oltott személyek utazási tilalma jogilag kizárt. https://pace.coe.int/en/files/29004/html

A POZITIV DISZKRIMINÁCIÓ ESETÉN, – bár maga a fogalom tartalmaz némi nyelvi ellentmondást – a kedvezményezett annak ellenére részesül valamilyen jogban, kedvezményben, juttatásban, hogy az másoknak nem jár. Az esélyegyenlőséggel foglalkozó szakirodalomban és a társadalmi, szakmai közbeszédben gyakran az etnikai, szociokulturális, adott esetben nemi hátrányok kompenzálásának eszközeként jelenik meg a pozitív diszkrimináció. Az Alkotmánybíróság egy korai határozata szerint (144/B/1990.), ha a pozitív megkülönböztetéssel egy hátrányos helyzetben lévő személynek kívánnak segíteni és ez a tevékenység más kárára nincs, az nem válik jogellenessé, azaz a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A pozitív diszkriminációt tehát az esélyegyenlőség, illetve magának a lehetőségnek a megteremtése, a társadalmi felzárkózás megvalósítása indokolhatja, vagyis a kedvezmények sem osztogathatók önkényesen. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 11. § (1) 11 bekezdése alapján nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését az a rendelkezés, amely egy kifejezetten megjelölt társadalmi csoport tárgyilagos értékelésen alapuló esélyegyenlőtlenségének felszámolására irányul, ha az – törvényen vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeleten, illetve kollektív szerződésen alapul, – határozott időre vagy határozott feltétel bekövetkeztéig szól és – nem sért alapvető jogot, nem biztosíthat feltétlen előnyt, és nem zárhatja ki az egyéni szempontok mérlegelését

Az egyenlő bánásmód követelménye azt jelenti, hogy tilos hátrányt okozni a jog által védett tulajdonsággal rendelkezőknek e tulajdonságuk miatt. Az egyenlő bánásmód megsértésének minősül, ha a megkülönböztetés hátrányt okoz az érintett személynek

A védett tulajdonságok körét az Ebktv. határozza meg, ide tartozik például az egészségi állapot, családi állapot, anyaság (terhesség) vagy apaság, a foglalkoztatás részmunkaidős jellege. Az Ebktv. külön is kiemelt területként kezeli a foglalkoztatást. Az Ebktv. 21. §- a meghatározza, hogy mi az, ami a foglalkoztatás területén különösen az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét jelenti. Ilyen tényállás különösen, ha a munkáltató a munkavállalóval szemben közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmaz például a munkához való hozzájutásban, a foglalkoztatási jogviszony vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítésében és megszüntetésében, a munkavégzést megelőzően vagy annak folyamán végzett képzéssel kapcsolatosan, a munkafeltételek megállapításában, biztosításában

Mivel az oltottak pozitív diszkriminációja nem indokolt és nem indokolható, a másik oldalon, az oltatlanok esetében egy ilyen szabály ,gyakorlat, vagy rendelet bevezetése sértené az Atv.- ben biztosított jogaikat ,és önrendelkezési joguk alapján emberi méltóságukat is, a számukra okozott hátrányos helyzet kialakításával !

A Helsinki Bizottság elemzése a  pozitív diszkrimináció alkalmazási lehetőségéről és korlátairól :

Minezek okán felhívom Önt, hogy tiltsa meg  a jogsértő intézkedés bevezetésétől, és tiltsa el az erre utaló további kijelentésektől, a kormányt, annak tagjait, kötelezze őket, hogy vonják vissza ezzel kapcsolatos eddigi nyilatkozataikat, és tegyék egyértelművé a médiákon keresztül, hogy ilyen jogsértő intézkedést nem fognak életbe léptetni !  

Bölcs és igazságos döntésében bízva, tisztelettel :

Kelt:"

Kapcsolódó:

EGYÉNI SZEMÉLY PANASZLEHETŐSÉGE OLTÁSI IGAZOLÁS ÉS ANNAK ALAPJÁN TÖRTÉNŐ BÁRMILYEN MEGKÜLÖNBÖZETETÉSE ELLEN (orvosokatisztanlatasert.hu)

http://www.ajbh.hu/forduljon-a-biztoshoz

Copy paste jellegű típusválaszt ad az Alapvető Jogok Biztosa a tüdőgyilkos NWO szájmaszkok kötelező használata elleni panaszokra (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. április 29., csütörtök

Az ördögigazolványokon egyébként miért van egy DNS spirál? Ha már, állítólag, a covidvax nem génmódosítás

 


Kapcsolódó:

Géncsendesítés vagy génkiütés lehet-e az mRNS tehnológia? Az EMMI szerint ez nem közérdekű adat (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Az oltások utáni egy hónapban bekövetkezett halálozás esetében kötelező a boncolás, lássuk, mi eddig az eredmény

A Nemzeti Népegészségügyi Központ 2019.01.19-én kiadott, “az oltást követő nemkívánatos eseményekkel (OKNE) kapcsolatos eljárás rendjéről” szóló tájékoztató értelmében nemkívánatos eseményként minden olyan elhalálozást be kell jelenteni, amelyik az új koronavírus elleni védőoltás felvételét követő egy hónapban történt, valamint minden ilyen esetben szükséges a kórboncolás.

Közérdekű adatigénylésben kértem ki az eszerint az eljárásrend szerint eddig elvégzett boncolások számát és eredményét. 


 
Kapcsolódó:

NNK: Mindenkit boncolni kell, aki az oltást követő egy hónapon belül halt meg (telex.hu)

Lódít a rendőrség, szerintük a szakemberek egységesen vakcinapártiak - panasz a tiltott emberkísérletes feljelentésem elutasítása ellen

Panaszt nyújtottam be a tiltott emberkísérlet gyanújával a vakcinainfo.gov.hu internetes oldal üzemeltetői ellen tett feljelentésemet elutasító, a Budapesti Rendőr-főkapitányság által kiállított határozat ellen. 

A határozat arra alapozva utasította el a feljelentésemet, hogy állításuk szerint, noha szinte köztudomású tény, hogy jelenleg nem ismerjük a COVÍD-19 betegség elleni "vakcinák" hosszú távú hatásait, ezzel együtt egységes valamennyi szakember véleménye, hogy ezek a vakcinák még mindig jobbak, mint a betegség. 

Valamint megállapítják, hogy a COVID-19 "vakcinák" beadása önkéntes és az egyén saját döntésére és felelősségére van bízva. 

Panaszomban arra hivatkozom, hogy az alaptörvény értelmében nem szakemberek véleménye a mérvadó a különböző jogesetekben, hanem a törvény. És az egészségügyi törvény 157. cikke egyértelmű, az olyan egészségügyi beavatkozás, amelynek során nem teljesen ismert és kivizsgált hatású hatóanyagokat alkalmaznak, orvostudományos kutatásnak minősül. 

Továbbá ugyancsak az egészségügyi törvény, valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya vonatkozó cikkei értelmében orvostudományos kutatást csakis az alany teljes körű tájékoztatásával és írásos beleegyezésével lehet végezni. Így a COVID-19 elleni "vakcinák" beadását is csak így lehet végezni, minden egyes alkalommal. 

Viszont megállapítom, hogy a vakcinainfo.gov.hu oldalon nem található információ a beavatkozás orvostudományos kutatás jellegéről, és az alanyok által kitöltendő formanyomtatványon sincs erre utalás. 

Megállapítom, hogy, noha a rendőrség elismeri tényként, hogy nem ismerjük a "vakcinák" hosszú távú hatásait, de nem mondja ki, hogy akkor ez orvostudományos kutatás.  

Valamint közlöm, hogy tételesen hamis a rendőrség azon állítása, hogy a szakemberek véleménye teljesen egységes a "vakcinákat" illetően, ennek bizonyítására a tisztánlátó orvosokat, dr. Wolfgang Wodardot és dr. Sucharid Bachdit is felsorolom, mint olyan szakembereket, akik megkérdőjelezik ezeknek a "vakcináknak" a szükségességét és biztonságosságát. 






Kapcsolódó:

BRFK: "köztudomású", hogy a "vakcinák" hosszú távú mellékhatásai nem ismertek, ezért nem gond, ha nem tájékoztat róla senki (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

Soós Zoltán csak románul válaszolt az utcanévtáblákról szóló megkeresésemre, noha kifejezetten kértem a magyar választ

Közérdekű adatigénylésben kértem ki a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak az Országos Diszkriminációellenes Tanács 69/2021.01.20 sz. határozatának megfelelően, a határozat ugyanis kimondja, hogy diszkriminatív két utcanévtábla, amelyek kizárólag román nyelven vannak feliratozva, és a város közigazgatási területén találhatóak. 

Adatigénylésember arra voltam kíváncsi, hogy cserélték-e ki kétnyelvű táblákra az illető táblákat, valamint a város hasonlóan diszkriminatív többi utcanévtáblája került-e beazonosításra, és lettek-e azok is kicserélve. 

Kifejezetten kértem, hogy a közigazgatási törvény és a kérvényekre vonatkozó jogi normák értelmében magyarul is válaszoljon a hivatal.



Sajnos Soós Zoltán vásárhelyi polgármester ezt a kérésemet (sem) teljesítette. Kizárólag románul közölt válaszában arra hivatkozik, hogy az utcanévtáblák kétnyelvűsítése különféle peres eljárásokkal lett megnehezítve. A helyi önkormányzat által elfogadott erre vonatkozó határozatot a kormányképviselő megtámadta, és a Táblabíróság megsemmisítette. A helységnévtáblákat törvény szabályozza, de az utcanévtáblákat nem, tájékoztat továbbá a polgármester román nyelven. 



Kapcsolódó:

Áttörés! Két székelyvásárhelyi, csak románul feliratozott utcanévtábla diszkriminatív. A polgármester figyelmeztetést kapott. (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. április 28., szerda

Géncsendesítés vagy génkiütés lehet-e az mRNS tehnológia? Az EMMI szerint ez nem közérdekű adat


Az Egészségügyi Tudományos Tanács Humánreprodukciós Bizottsága sietve átutalta a géncsendesítésre illetve génkiütésre vonatkozó közérdekű adatigénylésemet az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI). Ez utóbbi hatóság pedig, arra hivatkozva, hogy a kért adat nem közérdekű adat, elutasította az igénylés megválaszolását. 

A géncsendesítés és a génkiütés in vivo célzott génmódosításnak számít, tehnológiájuk nem közvetlenül a sejtmagot és a DNS-t célozza, hanem kifejezetten a hírvivő, messzenger RNS-eket rombolja le és/vagy programozza át, ezáltal a génexpressziót akadályozza meg. 

A Humánreprodukciós Bizottság felé irányzott adatigénylésemben arról kértem információt, hogy a jelenleg alkalmazott, mRNS tehnológiájú, az újnátha ellen alkalmazott ún. "COVID-19 vakcinák" hatásmechanizmusa nem vezet-e géncsendesítéshez illetve génkiütéshez. 





Szerk. megj.: Annak ellenére, hogy az egészségügyi törvény egyértelműsíti a teljes körű és a páciens igényei szerinti tájékoztatás kötelezettségét egészségügyi beavatkozásokat megelőzően, kimondható, hogy az egészségügyi és egyéb hatóságok a tavaly kirobbant "járvány" botrány egész ideje alatt rendszeresen visszautasítják a közérdekű, a "járvány" kezelésével kapcsolatos adatigényléseket. 

Kapcsolódó:

A biokémia és molekuláris biológia alapjai. Célzott génmódosítás in vivo: génkiütés és géncsendesítés (regi.konyvtar.hu) 

Újabban a túléléshez már genetikusnak is kell lenned - a Humánreprodukciós Bizottságot kérdezem, hogy az mRNS injekciók nem-e géncsendesítés, esetleg génkiütés (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

"Értelemszerűen" nem emberiesség elleni bűncselekmény a "védelmi" igazolvány - elutasították Vincze Erik feljelentését

Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség Vincze Eriknek a Gulyás Gergely ellen tett feljelentését emberiesség elleni bűncselekmény előkészítése tárgyában, a bevezetendő védelmi igazolvány alapú társadalmi szintű hátrányos megkülönböztetés és alapvető jogfosztás miatt. 

Mint ismeretes, valamilyen ismérv alapján meghatározható csoportot vagy annak tagját alapvető jogában korlátozni a magyar jog és a Hágai Nemzetközi büntetőbíróság Római Statútuma szerint is emberiesség elleni bűncselekmény. 

A nyomozó hatóság egészen furcsa érvelést alkalmazott, egyrészt elismeri, hogy valóban jogkorlátozások történnek, azonban álláspontja szerint erre az Alaptörvény veszélyhelyzetre vonatkozó előírásai lehetőséget teremtenek. Továbbá szerinte azért nem emberiesség elleni bűncselekmény a védelmi igazolvány meglétéhez kötött, példának okáért művelődéshez való jog gyakorlása (színházak, vagy akár sportrendezvények látogatása például), mert a jogkorlátozás célja "értelemszerűen nem a lakosság valamely csoportjának a csoporthoz tartozása miatti üldöztetését, az alapvető jogoktól a lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként történő megfosztását célozza."  

A nyomozó hatóság szerint ennek bizonyításához elegendő elolvasni a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi 1. törvény preambulumát, amely rögzíti, hogy a Kormány alapvető célja, hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, valamint mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket. 




Szerk. megj.:  gyakorlatilag azzal támasztotta alá a nyomozó hatóság azt, hogy nem emberiesség elleni bűncselekmény a vizsgált cselekmény, hogy ezt az elkövető egy  törvény bevezetőjében leírta, mint gondolatot.  Sarkított párhuzammal ez az érvelés olyan, mintha egy emberölés elkövetőjét azzal mentenék fel, hogy hát leírta, hogy nem az emberölés volt a célja. 

Teljességgel hiányzik a nyomozásból például a büntetőeljárási törvény szerinti sértettek, a lehetséges áldozatok, a védelmet nem élvező csoport tagjainak, képviselőinek tanúvallomásai, érdekvédelmi szervezeteinek álláspontjai, a cselekményeknek az ő szempontjukból való értelmezése, az általuk elszenvedett sérelmek és károk. 

Egy dél-afrikai apartheid rendszer vizsgálatánál sem kizárólag a rendszert működtetők vannak meghallgatva mondjuk egy nemzetközi büntetőbíróság által, hanem a rendszer, a bűncselekmény áldozatai is, és főleg ők, a sértettek.

Következésképpen a nyomozó hatóság teljesen egyoldalúan, sietve és a minimális büntetőeljárási előírásokat is figyelmen kívül hagyva hozta meg a határozatát, amely ellen mindenképpen érdemes volna panasszal élni. 


 



Kapcsolódó:

Vincze Erik feljelentette Gulyás Gergelyt emberiesség elleni bűncselekményért és belengetett egy hágai feljelentést is (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Néhai Töreki Tamás, a vidramentő január elején oltatta be magát, "érted is"

Az ismert  nagyatádi mentőstiszt, Töreki Tamás, aki vidramentéssel is foglalkozott, tragikus hirtelenséggel hunyt el, 50 évesen, adja hírül több internetes portál is. A volt mentős Facebook profilja emlékprofillá lett átalakítva.


A néhai vidramentő emlékoldalát böngészve ott a január 7-i, nagy sikerű bejegyzése, amelyben tudatja az internetező közönséggel, hogy "beoltattam magam, érted is". 


Frissítés 2021 május 9-én: az emlékoldalról azóta az összes bejegyzést eltávolították. 

Kapcsolódó:

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Töreki Tamás, a vidramentők önkéntese (nlc.hu)

2021. április 27., kedd

HYPO 10-X, biztonsági adatlapja szerint légúti irritatív, belégzése tilos, környezetbe kijutását kerülni kell. Ezzel permeteznek az utcákon a "járvány" alatt


Válaszolt a monori polgármester Hubai Czimrák Zsolt József közérdekű adatigénylésére azzal kapcsolatban, hogy kik és mivel permetezik a monori utcákat. A polgármester közölte, hogy HYPO 10-X nevű vegyülettel permeteztek a jelzett időpontban a jelzett helyszínen és a cselekményt megvalósító jogi személyt is megnevezi.

 


Zsolt az illető vegyszer biztonsági adatlapját is kikérte, és a polgármester ki is adta a HYPO 10-X nevű vegyületnek ezt a dokumentumát. 

Eszerint az adatlap szerint a vegyület légúti irritációt okozhat, súlyos égési sérülést és szemkárosodást okoz, nagyon mérgező a vízi élővilágra, savval érintkezve mérgező gázok képződnek. Továbbá a gázok, köd belégzése tilos és kerülni kell a vegyület környezetbe való kijutását. 










A közösségi oldalakon időnként felkerülnek videók, ezek szerint ez a gyakorlat nem csak Magyarországon, hanem például a szomszédos Erdélyben, Kolozsváron is megtörtént.


 

Kapcsolódó:

Hubai Zsolt a monori polgármestert kérdezi, hogy mégis mi a franccal permeteznek, a vegyszer biztonsági adatlapja is érdekli (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. április 26., hétfő

Nyissák ki a lónyai határt! - követelik petícióban a határmentiek, valamint a Korona Igazsága telegram csoport Szijjártótól


Közérdekű beadvány formájában lett elküldve Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek a "Petíció a lónyai határátkelő kinyitásáért" elnevezésű, a peticiok.com internetes oldalon szervezett online aláírásgyűjtés eredménye. 

A petícióban közölve lett a magyar külügyminiszterrel, hogy a helyiek szerint nincs olyan mikroorganizmus, amely egyik vagy másik határátkelőt preferálná a közlekedéshez, ezért érthetetlen, hogy miért van csak és kizárólag a lónyai határátkelő bezárva.

Külön visszás a petíció szövege szerint az, hogy a határokon átívelő, nemzetegyesítő, magyar-magyar kapcsolatokat olyan szívesen hirdető magyar kormány zárta le a határátkelő magyar részét, és nem az ukrán fél. 

A vonatkozó jogszabály szerint a közérdekű beadványt és/vagy panaszt határidőn belül meg kell válaszolnia a címzett hatóságnak. 



Kapcsolódó:

Nyisson ki a lónyi határ! - plakátolási akció Lónyán (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

Nem a génvakcinára! Tüntetés a kötelező koronaexoszóma elleni oltás intézménye ellen. Nyissák ki az ukrán-magyar gúnyhatárt! (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. április 24., szombat

Milva március 26-án posztolta, oltat, hogy visszatérhessen a normális élete, nem jött össze neki

Elhunyt Maria Ilva Biolcati, azaz Milva, a híres olasz díva, adja hírül a nemzetközi sajtó. Arról nem nagyon számolnak be, viszont a Facebook oldaláról tudni lehet, hogy március 26-án oltatta be magát, azért, hogy "visszatérhessen az életbe" és "megölelhesse a szeretteit".




Kapcsolódó:

No vax are targeting Milva’s Facebook post on the vaccine: «It did you really good, right? And you also recommended it to your fans “ (italy24news.com) 

Celebrated Italian singer Milva dies at 81 (france24.com)

Törőcsik Mari sofőrje és legfőbb támasza három hete oltatta be magát a helyiek szerint, mára mindketten elhunytak - tájékoztat az origo.hu

Az origo.hu közölt le cikket a néhai Mihalik Péter Tamásról, a nemrég elhunyt háromszoros Kossuth díjas színésznő, Törőcsik Mari sofőrjéről és legfőbb támaszáról, aki sajnos, a cikk helyi lakosokat idéző információja szerint, az "új koronavírus" elleni "oltást" követően, a színésznőt mindössze néhány nappal túlélve hunyt el lélegeztetőgépen. A két személy az oltást követően legalább egy alkalommal találkozott az origo.hu szerint. 





Törőcsik Mari korábban kifejtette, hogy nem igényli az oltást. 

Kapcsolódó:

Meghalt a férfi, aki Törőcsik Mari legfőbb támasza volt az elmúlt húsz évben (origo.hu)

Törőcsik Mari az intenzív osztályon halt meg, miután covidos barátja meglátogatta (teol.hu)

Törőcsik Mari (wikipédia)

Törőcsik Mari megszólalt, egyelőre nem oltatja be magát koronavírus ellen (index.hu)

2021. április 23., péntek

BRFK: "köztudomású", hogy a "vakcinák" hosszú távú mellékhatásai nem ismertek, ezért nem gond, ha nem tájékoztat róla senki


Elutasította az egészségügyi önrendelkezési jog megsértése (a nemzetközi jog szerinti tiltott embekísérlet) tárgyában a vakcinainfo.gov.hu oldal működtetői ellen tett feljelentésemet a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Feljelentésemben arra hivatkoztam, hogy nem ismertek a jelenleg Magyarországon forgalomban levő ún. COVID-19 "vakcinák" hosszú távú mellékhatásai, éppen ezért az egészségügyi törvény orvostudományos kutatást meghatározó cikke értelmében ezek alkalmazása orvostudományos kutatásnak minősül, amelyről az alanyokat kötelező tájékoztatni és azoktól írásbeli beleegyezést is kell kérni. 

Megállapítom, hogy a vakcinainfo.gov.hu oldalon, az ún. "vakcinák" legfőbb reklámozói oldalán sehol nem található még csak utalás sem arra, hogy ez a tevékenység orvostudományos kutatás, és az az írásbeli beleegyező formanyomtatvány sem tartalmaz ilyen információt, amit az oldal közzétesz. Következik, hogy az alanyokat nem tájékoztatják arról, hogy orvostudományos kutatásnak az alanyai. 

Válaszában a rendőrség megállapítja, hogy "köztudomású" tény, hogy a hosszú távú mellékhatások nem ismertek az ún. "vakcinák' esetében, viszont minden "szakember" véleménye "egységes", hogy ezek alkalmazása még mindig veszélytelenebb, mint a "vírus" által történt megbetegedés vagy annak szövődményei. 

Az oltásban való részvétel a rendőrség szerint "önkéntes", annak beadatása "az egyén saját döntésére és akaratára van bízva".

Arról, hogy amennyiben tény, hogy nem ismertek a hosszú távú mellékhatások és a törvény szerint ez így, ebben a formában orvostudományos kutatásnak minősül, nem kellene-e mégis tájékoztatni a nagyérdemű vakcinarajongó közönséget, a rendőrség egyetlen szót sem ejtett.

A Btk. 218 § (1) b) bekezdés szerinti egészségügyi önrendelkezési jog megsértése, a jogosult teljes körű tájékoztatása és beleegyezése nélküli, emberen végzett orvostudományos kutatás bűncselekmény legfőbb tényállási eleme maga a teljes körű tájékoztatás arról, hogy orvostudományos kutatás zajlik, valamint az írásos beleegyezés az ebben az orvostudományos kutatásban való részvételbe. 




Kapcsolódó:

Tiltott emberkísérlet gyanúja miatt tettem feljelentést, tanúnak hívom dr. Pócs Alfrédot, Toroczkait, Falus Andrást, Bakó Beát, de az RTL Klubot is (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2021. április 22., csütörtök

Azért nem közölte Gestanyó a maszk vagy Gulyás Gergely pálinkás mondata szakmai alapját, mert "azt kutató és elemző munkával kellett volna kialakítani" - állapítja meg a NAIH


Kivizsgálta a Nemzeti Adat és Információhatóság azt a panaszomat, amelyet a Nemzeti Népegészségügyi Központ 63679-2/2020/JF sz. válasza ellen nyújtottam be. 

Az illető, semmitmondó válasz szerint azért utasította el a közérdekű adatigénylésemet, amely a maszkhasználat szakmai alapját firtatta, az iránt is érdeklődött, hogy ruhanemű-e avagy orvosi eszköz a maszk, vagy van-e orvosi szakmai alapja Gulyás Gergely híres pálinkás-stadionos aranyköpésének, és a "zenés-táncos mulatságok" betiltásának, mert az NNK szerint a kért adatok "nem közérdekű adat".

A NAIH is egyetértett azzal, hogy a kért információk nem közérdekű adat, az ok pedig az, hogy az illető adatok az adatigénylés pillanatában még nem léteztek, azokat "kutató és elemző munkával" kellett volna kialakítani. 


Az esetnek külön pikantériát ad az, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök az ugyanezeket a kérdéseket firtató, felé intézett közérdekű adatigénylésemre, mintegy "átdobva a sz...rt a kerítésen", azt válaszolta, hogy ennek az adatnak nem ő az adatkezelője.

A kérdésre végül az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) adott valamilyen választ, azt, hogy ruhanemű-e a maszk vagy orvosi eszköz, ő sem árulta el, és Gulyás Gergelyről sem írt, viszont szerinte a lezárások "evidencia", hogy hatékony járványügyi intézkedések.