2022. január 8., szombat

Felröppent a hír, hogy a nevelőszülőknél levő 5-12 éves gyerekek kovioltása egy igazgatói állásfoglalás alapján de fakto kötelezővé vált, ennek járok utána


A Mi Hazánk Mozgalom egyik arca és a Magyar Önvédelmi Mozgalom alapítója, László Attila posztolta ki köszösségi oldalon, hogy kétségbeesett nevelőszülők keresték meg az 5-12 év között neveltjeik de fakto kötelezővé tett kovioltása miatt. 

Ennek az információnak az alapján közérdekű adatigénylésben fordultam az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz, az iránt érdeklődöm, hogy van-e olyan országos igazgatói állásfoglalás (szerk. megj.: más, meg nem erősített információk alapján ugyanis ennek a de fakto kötelezővé tételnek az alapja egy országos igazgatói állásfoglalás), amelyik az 5-12 éves kor közötti gyermekek ún. "koronavírus" elleni oltásával és az oltási hozzájárulás magadásával kapcsolatos, és amelyik kimondja, hogy ennek a korosztálynak az esetében a kisebb gyerekeket nem lehet, de a nagyobbakat sem javasolt az oltással kapcsolatban megkérdezni. 

Valamint amelyik állásfoglalás kimondja, hogy az oltakozás egyértelműen orvos-szakmai kérdés, ezért amennyiben az orvosok szakmai szervezetei a oltás beadását tartják a gyermek érdekében állónak, a gyermekvédelmi gyámoknak gyámoltjaik vonatkozásában ezt az ajánlást kell követniük, a benne foglaltaktól kizárólag egyedi esetekben lehet eltérni. 

Továbbá kérem ezt az ajánlást, amennyiben létezik, a rendelkezésemre bocsátani másolatban, elektronikus formában.   

Kapcsolódó:

László Attila (Facebook)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése