2022. január 26., szerda

Amit Bódis nem mert, a Normális Élet Pártja és én is panaszt tettem Merkely ellen - a MOK persze bevédte


Visszautasította a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a "dr." Merkely Béla, a MOK tagja ellen benyújtott etikai vizsgálat iránti kérelmemet.  Merkely ellen azért tettem panaszt, mert álláspontom szerint teljesen összevissza beszélt járványügyi témákban, egymásnak homlokegyenest ellentétes álláspontokra helyezkedett, minimális következetesség nélkül, és ezzel szerintem megsértette az egészségügyi személyzetre kötelező, jogszabályban megkövetelt tárgyilagos és valós tájékoztatási kötelezettséget.

A MOK tájékoztatott, hogy ugyanez ellen a személy ellen a Gődény György vezette Normális Élet Pártja is panaszt tett, ezért a két panaszt egyszerre vizsgálja.

"Prof. dr." Merkely Béla a panaszokról értesült és azokkal szemben írásbeli észrevételt tett.

Első megállapítása a MOK-nak a vizsgálat során az volt, hogy a panaszt tevők nem "ügyfelek", azaz jogos érdekünket közvetlenül nem sértette meg a bepanaszoltnak felrótt cselekmény. Ennek ellenére mégis vizsgálták a panaszban foglaltakat. 

A MOK szerint a "egy folyamatosan változó, Janus arcú vírus ellen folytatnak a világ tudósai küzdelmet, több, mint másfél éve." Ezért, a MOK álláspontja szerint "bármely később ismertté váló biológiai jelenség vagy járványtani esemény számonkérése az elemzést adó szakembereken nem engedhető meg."

A MOK határozat felhozza Merkely díjait, elnevezéseit, titulusait is érvként, végül megköszöni Merkely "munkáját" a "járvány" alatt, és kimondja, hogy nem vélelmezi etikai vétség gyanúját. 

Hálistennek nem merültek fel költségek, amiket a panaszosokra terhelt volna a MOK. 






Kapcsolódó:

Annyit beszélt Merkely összevissza az utóbbi időben, megint etikai vizsgálatot kértem ellene, tegyétek meg ti is (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

  Feltételhez kötöttem Bódis Csaba felszólalását a MOK előtt november 15-én tartandó tüntetésen (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése