2024. október 4., péntek

Fck Pfizer - első nap a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlésben

                                       







Várakozásaimnak megfelelően intenzívre sikeredett az első napom, mint aktív Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei közgyűlési képviselő.

A vármegyeházán tartott, a Fidesz-KDNP által dominált közgyűlésen előbb beszámolót tartott a Választási Bizottság elnöknője, dr. Szekrényes Ida, aztán esküt tettek a megválasztott képviselők, majd a közgyűlés elnökének és alelnökeinek megválasztásánál tulajdonképpen a papírforma érvényesült.

A Mi Hazánk képviselői tartózkodtak a közgyűlési elnök, Seszták Oszkár és az alelnök, Baracsi Endre és Gáll Zoltán társadalmi alelnök megválasztásánál. 

A gyűlésen meghallgattuk dr. Helmeczy László korelnök képviselő úr beszédét, megválasztásra került a Szavazatszámláló Bizottság, amelynek jómagam is tagja lettem. 




A Nemzeti Fejlesztési Központ területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős főigazgatója, Oláh Gábor a vármegyei fejlesztések eredményeit mutatta be, valamint a jövőre vonatkozó terveket is felvázolt, amiből a fenntartható fejlődés, meg üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentés meg hasonló szlogenek nekem nem igazán jöttek be. 


Kisebb csörtére is sor került, mindjárt az első napon, az elmés matricával borított laptopomat Kiss András fideszes képviselő obszcénnek minősitette felszólalásában, aminek következményeként Seszták Oszkár elnök úr kéréssel fordult hozzám, hogy a laptopot helyezzem az asztal alsó padjára. Később személyesen tisztáztuk, hogy a szólásszabadsághoz és a véleménynyilvánításhoz fűződő jogomat semmilyen jogszabály alapján nem tudja korlátozni a közgyűlésben, ezért csak kérni tud, és én ennek a kérésnek tettem eleget kultúrember módjára. 

Természetesen mindjárt az első napomon én is felszólaltam, leszögezve, hogy az összes eddigi akksigyár ellenes tüntetésen ott voltam, a klímahiszti szerintem egy baromi nagy kamu, amire egy fitying magyar adófizetői forintot sem költenék, és a keleti nyitás címszó alatt érkező kisvárdai filippinóknak sem tapsolok (egészen konkrétan ezeket mondtam így, szó szerint). 

Seszták Oszkár elnök úr megnyugtatott, hogy az elkövetkező 5 esztendőben bőven lesz időnk ezeket a témákat részletesen is megvitatni. 

A Mi Hazánk másik képviselője, Radvánszki Ágnes a párt ideológiájával összhangban a képviselői juttatásról szóló kérelmében leszögezte, hogy ő a juttatás csak és kizárólag készpénzben kéri, meglepetésre a vármegye minden további nélkül elfogadta a képviselőasszonynak ezt a kérését. 

A közgyűlés után, már mint felesküdött vármegyei képviselő, elugrottam a nyíregyházi kórházba, ahol annak próbáltam utánajárni, hogy igaz-e, hogy a vármegyei kórházakban ismét kötelező a maszkhasználat.




 


Tapasztalataim alapján a nyíregyházi kórházban egy-két megrögzött maszkhívőn kívül sem a személyzet, sem a látogatók, sem a betegek nem használják a gyűlölt szájkapcát, a kórházigazgatónő nem tartózkodott az intézményben, a titkárnője arra kért, hogy írásban tegyem fel a kérdéseimet, és akkor hivatalos választ kapok minden kérdésemre. 

Kapcsolódó:

Alakuló ülés – Megalakult a vármegyei közgyűlés (nyiregyhaza.hu)

2024. október 3., csütörtök

Bögöz is kirakja a rovásírásos reklámtáblákat, a hivatalos helységnévtáblák mellé

Határidőben válaszolt Bögöz Polgármesteri Hivatala a Székely Köztársaság Kormányának megkeresésére, amelyben a hivatalos helységnévtáblák rovásírásos feliratozását kértük. Válaszában Bögöz arról tájékoztatott, hogy a hivatalos helységnévtáblák mellé kívánnak rovásírásos táblákat állítani Bögöz nevével. 



Kapcsolódó:

Imádjukszeretjük - Lövéte kirakja a székely rovásírásos helységnévtáblákat (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

“Hivatalos rovásírásos helységnévtáblák a Kárpát medencében” névvel hirdetett mozgalmat a Székely Köztársaság Kormánya a Budapesti Székely Nemzetgyűlésen (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Lemhény polgármestere szerintem éjjel rovásírással álmodik - a vásárosnaményi Mi hazánk rovásírásos reklámtáblákat kér a hivatalos helységnévtáblák mellé

Közérdekű bejelentésben fordult a vásárosnaményi Mi Hazánk Lemhény székelyföldi település önkormányzatához, a lemhényi polgármesternek címzett levelünkben  olyan reklámpannók elhelyezését kérjük a a hivatalos helységnévtáblák szomszédságában a település ki és bejáratainál, amelyek rovásírással is tartalmazzák a település nevét.

2024. október 2., szerda

Panasz a lemhényi polgármester ellen - nem válaszolt magyarul is a beadványunkra és nem óhajtja rovással is feliratozni a helységnévtábláikat

                                     

A Székely Köztársaság Kormánya az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, és a Budapesti Székely Nemzetgyűlés határozatának értelmében, a "Hivatalos rovásírásos helységnévtáblákat a Kárpát medencébe" mozgalom keretében követeli a rovásírásos helységelnevezés feltüntetését a hivatalos helységnévtáblákon, mivel Lemhény lakosságának túlnyomó része székely etnikumú.

Panaszunkban Lemhény polgármesterének azt a döntését támadjuk, amelynek értelmében, arra való hivatkozással, hogy Lemhényben a hivatalos népszámlálási adatok szerint nincsenek székelyek, Jénáki Csongor elutasította a kérésünket, hogy rovásírással is jelenjen meg a helység neve a hivatalos helységnévtáblákon. 

Mivel a dölyfös RMDSZ-es polgármester még magyar nyelven sem volt hajlandó válaszolni a kifejezett kérésünkre sem, hanem szégyenszemre kizárólag románul válaszolt, természetesen ezért is bepanaszoltuk, egy mocskolással.

szerk. megj.: Tehát, a gyengébbek kedvéért, nem a Lemhény esetében nemlétező rovásírásos reklámpannókat panaszolta be a székely kormány, hanem a nemlétező hivatalos rovásírásos helységnévtábla feliratok hiánya miatt tettünk panaszt. Ne üljünk fel a székelyellenes propagandának, olvassuk el a tényleges panaszt, hogy lássuk, miről szól. 
 



Kapcsolódó: Lemhény polgármestere nem érti az idők szavát - Jénáki Csongor szerint a településnek nem kell a rovástábla, mert ott csak magyarok laknak (ruszinkarpatalja.blogspot.com)


Megdőlt egy mítosz - Csomafalva híres rovásírásos helységnévtáblái is pusztán reklámpannók, a község hivatalos helységnévtábláin nincsen rovásírás (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

Bajna által megvezetett székelyek árulózzák a Székely Köztársaság Kormányát

Úgy tűnik, ha nem is minden a propaganda, de azért rengeteget számít. 

A csíkszeredai Bajna Levente módszeresen támadja a Székely Köztársaság Kormányát, a Székely Népi Egység nevű Facebook oldalon közzétett elmésségei szerint én (a Székely Köztársaság elnöke) akadályozom a székely rovásírással feliratozott helységnévtáblákat, ő meg harcol értük. Természetesen a Facebook profilomat tiltotta, hogy ne tudjam megvédeni magam meg kommentben sem az engem gyalázó videói alatt.

Jó néhány, nem túl észlény (esetleg troll) székely azonnal elkezdte árulózni a székely elnököt.



Velük ellentétben a témában minimális tájékozottsággal bíró, a közélet iránt érdeklődő, egy bizonyos igazságérzettel is rendelkező átlag székely ilyenkor megnézi, hogy kiről is szól a gyalázkodás és megpróbál utána járni a gyalázkodás valóságtartalmának. 

Aki pedig így tesz, az láthatja, például a Székely Köztársaság hivatalos Facebook oldalán, vagy a Székely Köztársaság hivatalos weboldalán, vagy a Székely Köztársaság Kormánya által működtetett több Facebook csoportból a következőket:

1. létezik Székely Köztársaság, amiről Bajna elfelejtette tájékoztatni a székelyeket
2. ez a Székely Köztársaság Székely Nemzetgyűlést szervezett, amit meg is tartott, Bajnával ellentétben, aki lemondta a saját beharangozott nemzetgyűlését
4. ennek szellemében elkezdte a Székely Köztársaság Kormánya egyenként megkeresni azokat a székelyföldi településeket, ahol a székelység számaránya meghaladja a 20%-ot (jóval azelőtt, hogy Bajna a saját, rovásírásos reklámtábla propagandáját elindította volna)
5. A Székely Köztársaság lobbija nyomán van jelenleg Bözödújfaluban rovás reklámtábla a falu nevével
6. A Székely Köztársaság elnöke saján költségen állított rovás reklámtáblát Csíkszeredában
7. A székely elnök ír és olvas rovással, a világ első hivatalos, iktatott rovásírásos átiratot adta be Csomafalvára
8. Bajna eddig még egyetlen rovásírásos táblát sem állíttatott, sem hivatalos helységnévtáblát, sem reklámpannót. 
9. Bajna nem ír és nem olvas rovással
10. Bajna rovásírásos reklámtábla akciója sem saját ötlet, hanem konkrétan rátelepedett az RMDSZ által jóval előtte már meghirdetett rovás reklámtábla-állítási akcióra
11. Bajna félrevezeti a székelységet, azt állítva, hogy a rovásírás csupán kulturális jelentőségű, nem politikai, ezzel magyarázva Bajna ellenzi a hivatalos helységnévtáblákon a rovásírást. 
12. Bajna álhírt terjeszt, a Székely Köztársaság Kormánya nem azért panaszolja be a székelyföldi magyar önkormányzatokat, mert azok rovás reklámpannót állítanak (miért tenne ilyent, mikor ő maga is állíttatott rovás reklámtáblákat), hanem azért, mert a hivatalos helységnévtáblákat nem feliratozzák rovással azokon a településeken, ahol a székelység számaránya meghaladja a 20%-ot. 

Kapcsolódó:

“Hivatalos rovásírásos helységnévtáblák a Kárpát medencében” névvel hirdetett mozgalmat a Székely Köztársaság Kormánya a Budapesti Székely Nemzetgyűlésen











Kapcsolódó:

Trianon kereszt, köztársasági elnökválasztás, Székelyföld nem Románia! - ilyen volt a Székely Nemzetgyűlés a Hősök terén (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Csíkszeredai rovásírásos reklámtáblát állíttatott a Székely Köztársaság elnöke, saját költségre

 


A Székely Köztársaságnak a Budapesti Székely Nemzetgyűlésen megválasztott elnöke, Váradi Barna, azaz jómagam állíttattam fel a Rovás Alapítvány sorszámozott, piros karakterekkel, zöld keretben fehér alapon Csíkszereda nevét kiemelten rovásírással tartalmazó reklámtáblát, még 2012 végén.

A rovásírásos reklámtábla a reklámtáblák engedélyeztetési folyamatát szabályozó jogszabályok alapján került felállításra, a reklámtábla alapterületét az önkormányzattól béreltem, és valamennyi illetékes hatóság engedélyét beszereztem a reklámtábla törvényes kihelyezése érdekében. 

A kihelyezésre tehát nem a közigazgatási kódex nemzetiségi nyelvhasználatot szabályozó előírásai alapján került sor, a kihelyezéshez nem volt szükség sem arra, hogy Csíkszeredában elérje a székelyek száma a lakosság 20%-át, sem arra, hogy önkormányzati határozat szülessen a tábláról.

Azaz a rovásírásos reklámtáblák kihelyezése nem politikai kérdés, azt bármelyik település, sőt bármelyik fizikai vagy jogi személy is elvégezheti kedvére. 

A székely kormány ezúttal is emlékeztet, hogy a hivatalos helységnévtáblák rovásírással történő feliratozása viszont kőkemény politikai kérdés és a tétje is politikai. 

Kapcsolódó: 

“Hivatalos rovásírásos helységnévtáblák a Kárpát medencében” névvel hirdetett mozgalmat a Székely Köztársaság Kormánya a Budapesti Székely Nemzetgyűlésen (ruszinkarpatalja.blogspot.com)    

Immár megvan a törvényes alap, ezért rovásírásos helységnévtáblát követel a székely kormány Csíkcsicsóban (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Megpróbálja lenyúlni és kiherélni a székely kormány elképzeléseit a fidesz-szagú Bajna (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Áll Csíkszereda rovástáblája (rovas.info)


Áll Székelyföldön is az egységes Kárpát-medencei rovásos helynévtábla (kuruc.info)