2021. szeptember 17., péntek

Zsidó egészségügyi miniszter az úgy maradt mikrofonba: a kovidárja kártyának nincs járványügyi értelme, csak az oltatlanok elleni nyomásgyakorlás


Az izraeli Channel 12 tette közzé azt a videó és hangfelvételt, amelyen az izraeli egészségügyi miniszter arról cseveg egy úgy maradt mikrofon előtt a zsidó belügyminiszterrel, hogy az ún. zöldkártyák (a zsidó államban használt kovidnáci kártyák) nem is igazán megalapozottak egészségügyi szempontból, de szükségesek, mert muszáj az oltatlanokat rávenni az oltásra, "másképp sosem fogunk ebből kikecmeregni", mondja. Hogy az "ebből" a kovid médiajárványt fedi-e, vagy a Pfizerrel kötött szerződést, nem tudni. 

Mint ismeretes, a Pfizerrel kötött szerződés alapján izraeli emberi jogi aktivisták és ügyvédek keresetet nyújtottak be a zsidó állam ellen a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények tárgyában, álláspontjuk szerint a Pfizer kísérleti fázisban levő készítményének zsidó emberek millióira kényszerítése egyértelműen sérti a nürnbergi kódexet. 


Az esetet a Disclose tv is közzétette a twitter oldalán:



Kapcsolódó:

Health minister on hot mic: Some COVID restrictions are to incentivize vaccines (timesofisrael) 

Israeli group claims government is guilty of violating Nuremberg Code, crimes against humanity in vaccination campaign (allisrael.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése