2021. szeptember 26., vasárnap

Vincze "Pókember" Erik, a legifjabb Szent Korona Igazsága csoporttag is feljelentette a kovidführert. Meg Káslert és Cili nannyót.

Újabb feljelentés érkezett a magyar hatóságokhoz Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen emberiesség elleni bűncselekményekért, hivatali visszaélésért, egészségügyi önrendelkezési jog megsértéséért és kényszerítésért. 

A feljelentő a New Yorkban élő Szent Korona Igazsága csoporttag, Vincze Erik. Erik elmondása szerint ugyanakkor Kásler Miklós és Müller Cecília ellen is tett feljelentést, hivatali visszaélésért, mert több olyan egészségügyi belső rendeletet is hoztak, amelyek alaptörvényt sértettek, és ezt a magyar ombundsman egy vizsgálat során meg is állapította. 

Erik arról is tájékoztatott, hogy ezúttal az Ítélőtábla melletti Ügyészségre adta be a feljelentéseket, azzal az indokkal, hogy azok "amúgy is csak pasziánszoznak egész nap", azaz nem sok érdemi munkájuk van az adófizetők pénzén.

Az akció külön érdekessége, hogy pontosan Erik volt, aki először megpendítette hivatalosan, hogy akár emberiesség elleni bűncselekmények is lehetnek azok az intézkedések, amelyeket a magyar kormány a "plandémia" ürügyén bevezetett, ő tett ugyanis legkorábban feljelentést a témában, Gulyás Gergely ellen, emberiesség elleni bűncselekmény előkészítése tárgyában, és mivel a magyar hatóságoknál elutasításra talált, Hágához is fordult.

Az ő feljelentésével eddig már elvileg 19 személy küldte be a Korona Igazsága telegram csoport által kidolgozott feljelentést közvetlenül a magyar miniszterelnök ellen. 

Remélhetőleg minél többen megteszik ezt a civil aktivista lépést, mivel a tömeges feljelentés is lehet egy nyomásgyakorlási eszköz, csakúgy, mint a Mi Hazánk Mozgalom által és civilek által indított tömeges alkotmányjogi panaszáradat mozgalom. 

Az Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen emberiesség elleni bűncselekményekért, hivatali visszaélésért, egészségügyi önrendelkezési jog megsértéséért és kényszerítésért intézett büntető feljelentés modellje letölthető innen

A Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere valamint Müller Cecília országos tisztifőorvos ellen hivatali visszaélésért intézett büntető feljelentés modellje letölthető innen

Kapcsolódó:

Feljelentést tett a Korona Igazsága a magyar kormány ellen az eü-söket mRNS injekcióra kötelező rendelet miatt (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 

A Korona Igazsága csoport szerint akár emberiesség elleni bűncselekmény is lehet a GMO igazolvány - tömeges büntetőfeljelentés-hadjáratot indítunk (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Szűcs István is feljelentette Ormányt, üsse kő (ruszinkarpatalja.blogspot.com) 


Káslert is, Müllert is feljelentettem hivatali visszaélésért, mert az ombudsman szerint alapjogot sértettek a PCR tesztek fizetőssé tételével az oltatlanok számára (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése